Gondolom sokan emlékeztek a régi 198-as Ericssonra a féltéglára felhajtható antennával, már abban is villogott egy állapotjelző led, ami szerintem az egyik legnagyobb találmány 🙂 Főleg olyankor amikor mondjuk a céges Nokia 2730 Classic telefonom még a képernyőre sem ír ki semmit, ha meg akarom tudni, hogy jött-e üzenem vagy hívott-e valaki mindig meg kell nyomnom egy gombot, hogy lássam van-e esemény. Androidos Sony Ericsson X10i-m esetében viszont hál Istennek van értesítő led, de sajnos a rendszerben nem lehet konfigurálni a működését, de szerencsére egy Androidos telefonon ez sem lehet akadály 🙂
Körülnéztem és találtam egy Light Flow Lite nevű programot. Számomra az egyik legfontosabb program, az elsők között telepítettem fel a telefonomra. Lényegében bármilyen eseményhez bármilyen színt hozzá lehet rendelni valamint villogási intenzitást is. A program sok más funkciót is tud (rezgés, hangjelzés, előugró ablak stb.) de ezekre nem térnék ki, mert egy nem is használom őket, kettő a led vezérlése a lényeg most.
A programnak két változata van, egy fizetős és egy ingyenes (nekem az ingyenes/Lite van, azt is linkeltem), a különbség nem sok, nagyjából annyi, hogy ezernyi progit ismer a fizetős verzió, főleg olyanokat amiket soha nem használtam. A Lite verzió által támogatott programok:
* SMS messages,
* MMS messages,
* New Gmail messages
* New e-mails
* Calendar reminders
* Missed calls
* Low battery
* Bluethood
* Google Talk notifications.
* Handcent
* No signal
* SMS Popup
* ChompSMS
* K9 mail
Fontos még megjegyeznem, hogy teljesen reklámmentes a szoftver és lehetőség van a beállított profilokról mentést készíteni valamint visszaállítani, mindezt az ingyenes verzióban is.
UPDATE (2012.07.28.)
Újabb verzió és hibajavítás itt: http://blog.arnoldweb.hu/2012/07/light-flow-lite-notification-led-control/
Nos, ez nekem is az elsődleges progik között lesz, ha egyszer lesz hasonló telóm. Amikor érdeklődtem bizonyos Xperia fórumokon erről, elég nehezen kaptam rá egyértelmű választ. Már arra, hogy egyáltalán az X8-ba, vagy a Live Walkman-ba is van-e ilyen LED? Sokaknak zavaró, vagy teljesen természetes, hogy van benne, de pedig igen szűk még mindig ezek köre. Évekre eltűntek azok a mobilok, melyeknek ez az egyik erénye volt.
Emlékszem, a feleségem sokáig nyúzott egy Samsung R-210-t, amin többféle gyönyörű és igen erős fényt lehetett a különböző eseményekhez rendelni – nagyon praktikus és hasznos volt, még akkor is, ha úgy emlékszem, hogy ki sem lehetett kapcsolni és igen erős volt a fénye. Tán az egyik legnagyobb, ovális alakú LED-je volt. Az éjszaka a hálószobában nekem ennek ellenére megszokható volt, sőt ezzel járt ki az asszony Wc-re! De ha zavarta, csak lefordította, és mindjárt nem villogott – ilyen egyszerű volt…
Egy biztos, nagyon hasznos alkatrész!
Az X8-ban és a Live with Walkman-ben is van notification LED, mindkét készülékben a kijelző felett. A Live with Walkman-ben egyéb ledek is vannak mint például a készülék tetején a jack dugó körüli világításé és a mellette található W logóé valamint a Home gomb körül is van egy fénycsík, de a figyelmeztetést a kijelző fölötti led adja, nem úgy mint a Ray esetében ahol a Home gomb körüli fénycsík van csak.
A témától elkanyarodva a led nélküli Androidos készülékekre is van figyelmeztető megoldás (vagy ledes jelzést kiegészítve) mégpedig a NoLED nevű szoftver. Ez olyan mint a Nokia képernyőkímélője, nem a kikapcsolt képernyőt látjuk készenlét állapotban, hanem az elmarad eseményeket.
Link: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.led.notify&feature=search_result
Remélem tudtam segíteni 🙂
Köszi a NoLed linket sikerült feltelepíteni az LGG2 minimre. Már nagyon hiányzott róla. De most nagyon örülök.
Örülök, hogy tudtam segíteni! 🙂
Visszajelzés: Light Flow Lite – Notification LED control | ArnoldWEBlog