aCalendar – a legjobb naptár app Androidra!

Nekem személy szerint az Android 2.3.3 gyári naptár felülete nem jött be. Nem eléggé felhasználóbarát, én azt várom el egy naptártól, hogy ahogy ránézek átlássam az egész hónapot úgy, hogy közben az egyes napok eseményeit is lássam. Hosszas keresgélés és tesztelés után döntöttem az aCalendar mellett.

A programnak több előnye is van. Először is az, hogy veri a fizetős szoftvereket, és igen, teljesen ingyenes program. Mi kell még? Ami azt illeti szépen szinkronizál a Google szerverével, sőt, részben a gyári naptár szoftverre épül rá (ez akkor derül ki, ha átállítjuk az új esemény létrehozásának módját).

Hogy mit kell tudni a programról azt mindjárt megírom, de addig kedvcsinálónak pár kép:
acalendar_01 acalendar_02 acalendar_05
Ahogy a fenti képek is mutatják, a naptárna van havi, heti és nap nézete is. És ami a legjobb, hogy a nézetek között jobbra-balra lapozva lehet váltani (fel és le lapozva pedig előre és hátra lehet ugrani az időben). A felületet jól áttekinthető és ha egy adott névjegyhez van beállítva fénykép és születési dátum, akkor ha az adott napon nincs más bejegyzés, akkor a szülinapos képét megjeleníti a havi nézetben a program (ha van azon a napon esemény, akkor csak írja a szülinap tényét és hogy hanyadik lesz). De emellett az események is szépen áttekinthetőek, mivel színeket is használ (a Google naptárból veszi át, tehát azzal azonos) így egy pillantás alatt láthatjuk, hogy melyik naptárunkban van az adott esemény eltárolva (ezt a gyári nem tudja, mert egyszínű). A kitöltött hátterű események az egész naposak, a sima színes szöveg pedig egy adott időntervallumot takar.

acalendar_04 acalendar_03 acalendar_06
Egy esemény létrehozásakor alapértelmezésben az aCalender szerkesztőjét hozza fel a program. Ez nagyon jó, jobb mint a gyári (világos, kontrasztos), de igény esetén azt is vissza lehet csalni a beállítások között. Emellett beállíthatjuk azt is, hogy melyik naptárakat szinkronizálja és jelenítse meg a program. Az eseményre koppintva (bármely nézetben) egy szumma ablak ugrik elő.

Röviden ennyit tudom elmondani a programról, mármint én ennyit használok belőle. Szerintem mindenki próbálja ki aki nem elégedett a gyári naptárral, nem fog csalódni!

Root Browser Lite root-olás utáni rendszerhozzáféréshez és WeatherWidget

Az „Android Gingerbread ROOT / UNROOT (pl.: Sony Ericsson Xperia X10i rootolása)” cikkemben említettem egy Root Browser Lite nevű programot. Akkor nem szántam időt a program bemutatására de Sebestyén Csaba nevű olvasónk kérte, hogy pár sort írjak róla. Mivel idő közben a Total Commander is kijött (az eredeti cikk írásakor még csak instabil béta volt) így én is áttértem arra mivel teljesen ingyenes és reklámmentes ellenben a Root Browser Lite-al. De ettől függetlenül ez a progi is megérdemel pár sort 🙂

A program lényege, hogy minden rendszermappához hozzáférésünk legyen. Mivel a Root-olás után is csak bizonyos programokkal tudunk csak a rendszer mappákhoz hozzáférni ezért kell ez a szoftver. Hogy még érthetőbb legyen, nem elég, hogy root jogot kaptunk, kell az is, hogy maga a szoftver amit használunk képes legyen használni ezt a jogot, ugyanis alap esetben a legtöbb program nem képes a rootolt telefon rendszermappáihoz hozzáférni.

És, hogy erre miért is van szükségünk, íme egy hasznos kis példa. Az egyik előző cikkemben írtam róla, hogy vannak vannak nagyon hasznos kis widgetek amik nem csak Ray és Arc telefonokon működnek hanem mondjuk X10i-n is. Abban a cikkben 8 darab widgetet tettem közzé és egyet, a WeatherWidget-et hagytam ki azért, mert annak telepítéséhez már rootolni kell a telefont. De íme most pótolom.

WeatherWidget.zip
Cím: WeatherWidget.zip
Extension: zip
Caption:
clicks: 640
Filename: weatherwidget.zip
Size: 2 MB
Date: 2012. december 12. szerda

Csapjunk is bele, először is telepítsük a Root Browser Lite-ot majd töltsük le a WeatherWidget zip fájlt a fenti linkről. Ha ezzel megvagyunk indítsuk el a Root Browser Lite-ot és engedélyezzük a Root hozzáférést (ehhez kell a Superuser progi ami a hozzáféréseket kezeli). Íme néhány képernyőkép kedvcsinálónak:
root_browser_lite_01 root_browser_lite_02 root_browser_lite_03
root_browser_lite_04  root_browser_lite_06 root_browser_lite_07 root_browser_lite_08

Nem kell mást tennünk mint kitallózni a letöltött WeatherWidget.zip fájlt a Root Browser Lite-al és kitömöríteni a zip fájlt. Ez úgy tehetjük meg, hogy megérintjük a fájlt és az előugró menüből az első pontot választjuk az „Extract”-ot. Itt előugrik egy ablak, hogy „Extract here” (kitömörítés ide) vagy „Extract to” (kitömörítés máshova) és kitallózzuk a célmappát. A kitömörítés után kapunk egy META-INF és egy system mappát. A META-INF mappát a teljes tartalmával együtt azonnal töröljük is mert nekünk ez nem kell (ez a létrehozó backup proginak kellene, de mi kézzel telepítünk most)! A system mappának a tartalmát kell majd a a rendszerpartícióra másolni, ehhez kell a Root Browser Lite program! Menjünk be először a kitömörített mappa alatti \system\app mappába és a WeatherWidget.apk-ra tapintva válasszuk ki az előugró gördülő menüből a „Copy”-t (másolás), ekkor alul megjelenik a „Paste” és „Cancel” gombok, ezeket ne érintsük még meg, majd navigáljuk a rendszer gyökérmappájába és tallózzuk ki ott is a \system\app mappát majd illesszük be a fájlt a „Paste” gombbal. Ez után érintsük meg a fájlt és az előugró menüt görgessük jobbra és válasszuk a „Perms”-et (Kék mappa sárga lakattal) és állítsuk be a következő értékeket.
root_browser_lite_05
Ugyan így járjunk el a több fájllal is (\system\etc\permissions\com.sonyericsson.uxpres.xml és a \system\framework\com.sonyericsson.uxpres.jar). Ha mind a három fájl a helyén van akkor indítsuk újra a telefont. Mivel ez egy widget így újraindítás után a menüben nem jelenik meg semmi, de a widgetek listájában igen. Ha minden jól megy, így fog kinézni a végeredmény.
weatherwidget_arc_ray

Ha esetleg valami pontatlanság lenne a cikkben, akkor az azért van mert pár hónapja csináltam végig ezt a folyamatot és most fejből próbáltam felidézni. Ha valami nem úgy működne ahogy leírtam, írjátok meg és utánanézek!

Xperia Ray és Arc widgetek

Íme néhány hasznos widget Sony Ericsson Xperia Arc és Ray telefonokról. X10i-n tesztelve, csak azokat tettem fel amik rendesen működnek rajta.

Alkalmazások listája:

datamonitor
Cím: datamonitor
Extension: apk
Caption:
clicks: 608
Filename: datamonitor.apk
Size: 830 KB
Date: 2012. december 12. szerda
widgetanalogclock
Cím: widgetanalogclock
Extension: apk
Caption:
clicks: 592
Filename: widgetanalogclock.apk
Size: 108 KB
Date: 2012. december 12. szerda
widgetcalendar
Cím: widgetcalendar
Extension: apk
Caption:
clicks: 615
Filename: widgetcalendar.apk
Size: 204 KB
Date: 2012. december 12. szerda
widgetdigitalclock
Cím: widgetdigitalclock
Extension: apk
Caption:
clicks: 622
Filename: widgetdigitalclock.apk
Size: 166 KB
Date: 2012. december 12. szerda
widgetfavouritepeople
Cím: widgetfavouritepeople
Extension: apk
Caption:
clicks: 627
Filename: widgetfavouritepeople.apk
Size: 437 KB
Date: 2012. december 12. szerda
widgetonoff
Cím: widgetonoff
Extension: apk
Caption:
clicks: 628
Filename: widgetonoff.apk
Size: 909 KB
Date: 2012. december 12. szerda
widgettimer
Cím: widgettimer
Extension: apk
Caption:
clicks: 580
Filename: widgettimer.apk
Size: 162 KB
Date: 2012. december 12. szerda
widgetworldclock
Cím: widgetworldclock
Extension: apk
Caption:
clicks: 601
Filename: widgetworldclock.apk
Size: 317 KB
Date: 2012. december 12. szerda

Az összes egyben:

Sony Ericsson Ray widgets
Cím: Sony Ericsson Ray widgets
Extension: zip
Caption: Sony Ericsson Ray widgets
clicks: 845
Filename: sony-ericsson-ray-widgets.zip
Size: 4 MB
Date: 2012. december 12. szerda

Íme néhány kedvcsináló képernyőkép (mindegyik widgetről nem találtam képet): Ray Arc Analog Clock Widget Ray Arc Timer Widget
Ray Arc World Clock Widget Ray Arc Calendar Widget

Fájlok és képek forrás: http://forum.xda-developers.com/

Fény és hang – Hasznos programok ötödik rész

Ismét három számomra hasznos programot osztok meg Veletek.

A Sony Ericsson X10i-ben (és még jó pár Sony telefonban) nincs olyan opció a fényerő beállításánál a beállítások menüben hogy „Automatikus fényerő”, ennek ellenére van benne fényérzékelő és automata szabályzás, méghozzá az „Alkalmazásfelületek / Energiagazdálkodás” widget-el érhető el ez (gyári widget Android 2.3.3 rendszeren).
power control - energiagazdálkodás widget 1power control - energiagazdálkodás widget 3
A jobb szélső ikon a widgeten a fényerőért felelős, ez egy 3 állású kapcsoló, de csalóka módon csak 2 állást jelenít meg, ha valaki nem figyelmes könnyen átsiklik afelett, hogy van benne egy harmadik állapot is. Gyári beállításként automatikus fényerő van megadva annak ellenére, hogy ezt sehol sem mutatja, ezen kívül még két állás van egy 100%-os egy 8%-os (ezeket mutatja is a kis kék csík az alján az ikonnak). Szóval a két végállás közötti köztes állás (amik külön nem jelöl sehogy) az az automatikus állapota a widget-nek amely egy 37%-os állapotként jelenik meg a beállításoknál. Érdekes módon ha van olyan widgetünk ami tud automata fényérzékelést akkor megjelenik a widget ikonon egy A betű, de abban az esetben nincs automata fényérzékelés (valószínűleg a Sony nem az alap Android rendszert hanem saját appot használ ennek beállítására).
power control - energiagazdálkodás widget 2

A második már a Google Play-ről van, Brightness Level a neve. Egy nagyon kicsi program, nincs szüksége különösebb jogosultságokra sem (csak rendszer) és nem eszi a ramot sem. Funkcióját tekintve widget és 6 beállítási lehetőséget kínál fel (5 darab %-os és egy automata beállítást, lásd alább a képet). Hasznos ha nem csak a gyári 3 lehetőséget akarod használni (8%, 37%-Auto, 100%) és nem akarsz mindig a menüben matatni, hogy állítás a fényerőn.
brightness 1 brightness 2
Link: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.curvefish.widgets.brightnesslevel&feature=search_result

A harmadik is a GP-ről van és Silent Sleep a neve. Lényegében egy program amivel időzíteni lehet a némítást megadva a némítás kezdeti és vége időpontját valamint meg lehet adni, hogy mely napokon lépjen életbe a beállítás és hogy teljesen néma legyen-e vagy rezegjen is. Többet magáról a programról nem is nagyon tudok írni, célszoftver teszi a dolgát. Számomra egy fontos oka van a használatának, mégpedig az, hogy ha olyan esemény van beállítva a naptárban ami egész napos akkor éjfélkor mindig jelez (ha pedig kiveszem a jelzést, akkor meg az előugró ablak sem jelenik meg ami szintén nem jó, mert nem értesülök az eseményről). Így ha előtte 5 perccel némít és utána 5 perccel pedig visszateszi a hangot a telefonra pont jó megoldást ad erre a problémára 🙂
Silent Sleep 1 Silent Sleep 2
Link: https://play.google.com/store/apps/details?id=com.boom.silentsleep&feature=search_result