Windows update nem megy Windows 7-en, 0xc8000247 hiba

ms_fixitTegnap a Windows 7 elkezdett a gépemen azzal szórakozni, hogy a szoftverhamisítás áldozata lettem. Fura, OEM Windows 7-em van a gépen, szóval eredeti gyári. Ez a mai napon is ugyan így folytatódott azzal az újdonsággal, hogy már a Windows update sem volt hajlandó elindulni, sem a Microsoft Security Essential frissíteni. Furcsa, elkezdtem az Essential hibakódja (0xc8000247) alapján nyomozni, sok javaslatot találtam de egyik sem működött. Aztán az MS Technet oldalán egy beszélgetésben ráleltem a megoldásra!

A Windowsnak nem tetszett, hogy kb. egy hónapja tönkrement a gyári vinyóm és vettem helyette egy másikat amire átimidzseltem a rendszert. Furcsa módon közel egy hónapig nem volt semmi gond, ezért nem is erre gyanakodtam először hanem inkább valami kártevőre. De a megoldás az Intel Rapid Storage Technology Driver (újra)telepítése volt. A Windows update ismét működik és bízom benne, hogy a szoftverhamisításos üzenet sem fordul elő többet. Az is eszembe jutott, hogy esetleg valami hardver sorszám alapján gondolt arra, hogy hamis a Windows 7-em, mert OEM tehát érzékeny lehet a hardverek cseréjére, de végül is ez nem számít ha a driver telepítés után minden rendben lesz… És eddig rendben is van 🙂

Lenovo System Update túl nagyra hízott

lenovo_think_vantage_system_update_logoA tegnapi nap folyamán fedeztem fel, hogy a Lenovo rendszer frissítő programja túl nagyra hízott. Ez azért fordulhatott elő, mert a szoftver eltárol minden letöltött driver és szoftver verziót amit telepítettünk és így nekem 7,7 Gb-ot foglalt el a merevlemezen. Ez nem kevés, még akkor sem, ha 2009 óta gyűlt fel apránként.

Először is kezdjük azzal, hogy hogyan is vehetjük észre ha el mappa túl nagyra hízott. Ehhez egy nagyon ügyes és ingyenes szoftver lesz a segítségünkre mely a SpaceSniffer névre hallgat. Ehhez hasonló szoftvert már mutattam Androidra is itt. A szoftver használata egyszerű, néhány perc alatt elemzi a HDD tartalmát és grafikusan megmutatja mi mennyi helyet foglal. Ezen kívül ha belekattintunk az adott mappába az almappák méretét is megmutatja és így tovább egyre lentebb mehetünk.
spacesniffer_layered spacesniffer_screenshot

Miután megtaláltuk, hogy mi foglal sok helyet esetünkben ez a C:\Program Files\Lenovo\System Update\session mappa, akkor a következőt kell tennünk, hogy el tudjuk távolítani a Lenovo sok felesleges már telepített fájlját. De legyünk figyelmesek mert a következő mappákat és fájlokat TILOS törölni, különben nem fog működni (nem fog többé elindulni) a System Update program.
Szóval, ezeket a mappákat és fájlokat TILOS törölni:
– system
– temp
– QuestResponse.xml
– updates.ser

A többi mappa és fájl biztonsággal törölhető, a megmaradt mappák pedig pár MB-ot foglalnak csak.