Xperia V (LT25i) – Akkumulátor üzemidő

Már megvan pár hetet a telefon és az elején még amikor a 4.1.2-es rendszer volt rajta, simán elment 2 napot is. Miután frissítettem a 4.3-asra, már csak 20-24 órát bírt, és nem is kellett ehhez nagyon intenzíven használnom.

Megoldást keresve a problémára, először root nélkül csak letiltottam az alkalmazásokat (de sajnos nem minden alkalmazást lehet letiltani még a 4.3 alatt sem), majd root-oltam a telefont és eltávolítottam minden, számomra szükségtelen applikációt (még pár rendszerhez kapcsolódót is). Persze ez önmagában még nem oldotta meg a problémát, de már 1-1,5 napot is lement a telefon.

A nagy áttörést a STAMINA mód hozta meg. STAMINA módban már 2 napnál többet is elment volna a telefon, csak minden este töltőre került, de általában 55%-70% között volt nap végén, persze kíméletesen használva, de ez még mindig jobb, mint a kíméletes használat mellett, STAMINA nélküli 20%-30%-os napvégi érték.

Először szkeptikus voltam, de pár nap tanulmányozás után megkedveltem nagyon 🙂 Később majd írok külön a STAMINA módról is, ha lesz rá időm. Ebben a posztban inkább pár adatot szeretnék közölni.

Nagyjából 2 hét megfigyelési alapján, a következőket tudom megosztani Veletek. Minden mérést éjszaka végeztem, úgy, hogy 100%ra töltöttem a telefont és 22 óra után nem piszkáltam (akkor vettem le a töltőről). Reggel 6.30-kor keltem, tehát 8,5 óra standby módról van szó.

  • Mobilnet bekapcsolva (2G/3G között váltakozik a térerő nálam), WIFI, szinkronizálás és STAMINA mód kikapcsolva. Így reggelre 78%-80% körüli töltöttségre esik vissza az akku. Ez óránként 2,3% merülés.
  • WIFI bekapcsolva, STAMINA és szinkronizálás kikapcsolva. Így egy kicsit jobb, 86% körüli érték jött ki. Ez 1,6% merülés óránként.
  • Mobilnet és STAMINA bekapcsolva, szinkronizálás ki. Reggelre 88%-90%, ami óránként 1,17% merülés.
  • WIFI és STAMINA bekapcsolva, szinkronizálás ki. Reggelre 92%-ig merült a telefon, ez 0,94% óránként.
  • És a legmegdöbbentőbb adat a következő. Telefont újraindítottam (töltőn hagyva, hogy ne merüljön), majd levettem a töltőről, WIFI és STAMINA mód bekapcsolása mellett, a szinkronizálást kikapcsoltam és lefeküdtem aludni. Reggelre döbbenetes 98%-os töltöttségi szinten maradtam, bár ebben az esetben csak 7 óra telt el. Ez hihetetlen 0,28%-os merülés óránként, úgy, hogy élő adatkapcsolatom volt WIFI-n, nem voltam off-line egy percet sem.

Mindent összevetve, ha valaki olyan mint én, hogy nem hagyja a telefont éjszakára a töltőn (mondjuk mert az ébreszti és az ágy meg az asztal között túl nagy a távolság), annak azt tanácsolom, hogy (ha nem is minden este) indítsa újra a telefont, hagyja WIFI-n és kapcsolja be a STAMINA módot. Ezek együtt csodát tesznek!

Bizonyítékul csatoltam 4 képernyőképet, az első kettőn még a STAMINA mód használata előtti “kíméletes” használat látható. A másik két képen, pedig az újraindításos éjszaka 🙂

Screenshot_2014-07-12-07-32-03 Screenshot_2014-07-12-07-32-08

Screenshot_2014-07-30-06-36-05 Screenshot_2014-07-30-06-36-10

Mobilneten / 3G-n Gtalk szétkapcsol és a Gmail értesítések késnek, lassúak. Wifin pedig nem.

Biztos vagyok benne, hogy már többen jártatok úgy, hogy a Gtalk vagy a GMail mobilnet használata esetén késve (vagy egyáltalán nem) szinkronizálta le az üzeneteket, holott push szolgáltatásról van szó. WiFi esetében is előjöhet ez a hiba de nagyon ritka, csak bizonyos routerek esetében fordul elő. Én sokáig szívtam ezzel, de most megtaláltam a megoldást.

A probléma az, hogy a Gtalk mobilnet esetén 28 percenként küld állapotfrissítést (heartbeat) a szerver felé és általában a mobilnet szolgáltató ennél kevesebb idő alatt bontja a kapcsolatot (nem magát a mobilnet kapcsolatot, hanem az 5228-as porton folyó kommunikációt a szerverrel) üresjárat miatt. Erre az a megoldás, hogy csökkentjük az üresjárati időt mondjuk 5 percre, de ez nem olyan egyszerű dolog.

Először is a telefonunknak root-olva kell lennie, ennek módjáról itt olvashattok bővebben. Ha ezzel megvagy (vagy már eleve root-olt volt a készüléked) akkor fel kell telepítened a Push Notifications Fixer nevű alkalmazást. Ezzel a programmal át tudod állítani a telefonon a heartbeat-ek sűrűségét.
A gyári beállítások:
– mobilnet: 28 perc
– Wifi: 15 perc
Ajánlott beállítások a Push Notifications Fixer-el:
– mobilnet: 5 perc (vagy 4 perc, de kevesebbet nem érdemes)
– Wifi: 15 perc (vagy 10 perc)
push_notification_fixer_01 push_notification_fixer_02 push_notification_fixer_03

Ha ezzel megvagyunk nincs más teendőnk, mint élvezni, hogy mindig mindent időben megkapunk 🙂 És ami még fontos, ez a beavatkozás nincs érezhető hatással az akkumulátor üzemidejére.

Akit a téma bővebben érdekel, annak az alábbi linkeket ajánlom figyelmébe (ez volt a forrás is):
– http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=2142503
http://forum.xda-developers.com/showthread.php?t=1367839&page=9
http://code.google.com/p/android/issues/detail?id=22570
https://code.google.com/p/android/issues/detail?id=49721

 

Google Play miért csak WiFi-n frissít? – Android Battery & Data manager

android-battery-and-data-managerMa felmerült egy kérdés. Egy Android 2.3.6-os Motorola Defi+ csak WiFi-n volt hajlandó az alkalmazásokat frissíteni. Internet és e-mail rendesen működött, szóval a szolgáltató 3G hálózati hibáját gyorsan kizártam. Furcsa… Nekem 2.3.3-as Android van a SE X10i-men és abban nincs ilyen opció ami a megoldás volt. De mi is volt a megoldás?

Elsőre azt gondoltam, hogy a Google Play keveredett meg, mert hát hiába a Linux alap az Androidos programok is megbolondulnak elég sokszor. Szóval Google Play “Cache”-e és a “Data” törlése (Alkalmazások menüpont alatt) után sem javult meg a készülék. Jó, un-installáltam a Play updatet, downgradeltem Market-ra. Semmi változás, sőt utána már Play-re sem akart frissülni… Fura… Hát jó, volt a telefonon egy Kaspersky, gyorsan un-installáltam azt is, de nem jártam sikerrel.

data saver android 2.3.6Mivel elég sok idő elment a telefon nyomkodásával és újraindításával sikertelenül, így Google barátunk lett segítségül hívva. Nem is kellett sok idő és megleltük a megoldást. A 2.3.6-os Android tartalmaz a “Settings” menüben egy “Battery & Data Manager” menüpontot és azon belül a “Data Saver”-t. Itt vegyük ki a pipát a “Data Saver” mögül.

Ennyi, ezzel meg is oldottuk ezt a problémát is. A tanulság pedig az, hogy a kis verziószám különbségek is nagy működési különbségeket tartogatnak a felkészületlenek számára 🙂

Az akkumulátorra és az egyedi beállításokra vonatkozólag majd egy másik cikkben térek ki.

Android fogyasztás csökkentése – Egy tévhit tisztázása

Android lakatSok helyen (vagy talán mindenhol eddig) azt olvastam, hogy kapcsoljuk ki a WiFi-t, Bluetooth-t, 3G-t, csökkentsük a képernyő fényerejét vagy tegyük automatára és csökkentsük a képernyő időtúllépését (screen timeout) ha nem használjuk. A mondatban található felsorolás első felével egyet is értek, de a képernyő időtúllépéssel már nem. Értem én, hogy minél kevesebb ideig van bekapcsolva a képernyő annál kevesebbet fogyaszt a telefon, de ha mondjuk olvasunk híreket egy weblapon és éppen elnyúlunk a kávéért majd mire kortyoltunk egyet már a képernyő le is kapcsolt (30 másodperc az alap timeout). Ez ellen azt tudjuk tenni, hogy nem kávézunk olvasás közben vagy folyamatosan bele-bele scrollozunk, de ha már így teszünk akkor akár 1-2 vagy több percre is állíthatjuk az időtúllépést. Nálam ez 2 perc most, ha pedig épp nem olvasok, akkor úgy is kikapcsolom a képernyőt kézzel, tehát nem fog többet fogyasztani a telefon viszont én nyugodtabb maradok 🙂

Felmerül persze a kérdés, hogy mondjuk egy 10 perces timout esetén mi van ha megnyomódik a zsebünkben a készülék, akkor 10 percig világítani és ezzel fogyasztani fog? A válasz NEM! Ha a lezárt képernyőt élesztjük fel és nem oldjuk ki a zárolást, akkor 5 másodperc után ismét kikapcsol a képernyő, szóval ez nem jelent kockázatot.

Motorola Defy lassú (100%-os CPU)

A Motorola Defy-k egyik hibája, hogy nagyjából egy nap használat után nagyon lelassulnak. A pontos okát nem tudom, de valószínűleg valamilyen szoftverhiba okozza (mármint a Motorola Android Linuxos alaprendszere).

Android usb debug

Android usb debug

Először valamilyen kártevőre gondoltam, de mivel a Factory reset után is megmaradt a hiba a szűz rendszeren, így már a vírus kizárható volt. A telefon OS Monitor programja nem mutatott semmit, az Android rendszer futott magas processzorhasználattal… Google keresés után sok találat, indoklás nélkül mind a következő megoldást ajánlja:

Setting>Applications>Development>USB debugging-et be kell kapcsolni.

Úgy tűnik ez a megoldás be is vált. Érdemes kipróbálni, mert a magas processzorhasználat az akkumulátor készenléti idejét nagyban befolyásolja nem beszélve arról, hogy nagyon idegesítő ha a telefon nem reagál a kérésekre.

Android Gtalk használata (Google csevegő)

Gtalk logo

Gtalk

A napokban kezdtem el használni a telefonom Gtalk 1.3-as szoftverét. Meglepően kulturáltra és használhatóra sikerült kis program. Mint mindig, most is hülye kérdésekre kerestem a választ magamban, ezeket osztanám most meg Veletek.

Először is, hogyan működik a program. Alapvetően már a telefon bekapcsolásakor betöltődik (SonyEricsson X10) a memóriába, de nem jelentkezik be csak akkor ha belépsz a programba. Ilyenkor viszont minden kérdés nélkül automatikusan teszi azt. Ha bezárod a programot akkor pedig a háttérben fut tovább bejelentkezve. Ha azt szeretnéd, hogy kijelentkezzen, akkor külön meg kell tenni ezt az Opciók között a Kijelentkezéssel.

A program a beállításai között felkínál néhány lehetőséget:

gtalk automatikus bejelentkezés

Gtalk automatikus bejelentkezés

Az automatikus bejelentkezés a legérdekesebb számomra, ugyanis nem teljesen egyértelmű a működése. Az ember azt várná, ha bepipálja, akkor a telefon bekapcsolásakor bejelentkezik a Gtalk program, de ez nem így van. Csak abban az esetben jelentkezik be, ha úgy kapcsoljuk ki a készüléket, hogy a programba be voltunk lepve kikapcsoláskor. Ebben az esetben bekapcsoláskor automatikusan be is lép, de ha kijelentkeztünk kikapcsolás előtt, akkor nem fog belépni akkor sem ha az auto login be van pipálva. Logikus ez vajon? Ki-ki maga döntse el 🙂

gmail zöld robotok

Gmail zöld robotok

Mobil állapot jelzése, ez egy hasznos ki dolog, így a Gtalk-ot és a Gmail-t használók is láthatják, hogy éppen miről jelentkeztünk be (Gmail béta részében érhető el a “Zöld robotok”, így a webes felületen is láthatjuk, hogy ki van mobilról és ki PC-ről bejelentkezve).

Gtalk ismerős lista (mobil vagy PC jelöléssel)

Gtalk ismerős lista (mobil vagy PC jelöléssel)

A Gtalk kliens egy kis robotot tesz a név mellé ha valaki mobilról lép be.

A nincs a gépnél állapot jelzése is hasonló segítséget nyújt, a képernyő kikapcsolásakor vált át arra. Ez sem teljesen tiszta mivel ha kikapcsolom a képernyőt, akkor sem vált “Nincs a gépnél” állapotra. Ez egy ÉS kapcsolat, ha a képernyő kikapcsolt és eltelt 10 perc.

A beszélgetési előzmények megjelennek a Gmail felületén a Csevegések menüben, de ugyanezt a Gtalk-on belül nem lehet elérni. Ott az előzmények helyileg tárolódnak és csak a telefonon már lefolytatott beszélgetéseket lehet visszaolvasni valamint szinkronizálja a Gmail fiókkal is azt. Ha a telefonon töröljük a beszélgetési előzményeket, akkor az csak a telefon cache memóriájából törlődik, a Gmail felületéről nem.

A “Csengőhang kiválasztása” alatt lehet beállítani, hogy milyen hangjelzést adjon a készülék ha üzenetet kapunk. Amit itt állítunk be hangot azt minden esetben hallani fogjuk amikor:
– ki van kapcsolva a kijelző
– a Csevegő főképernyőjén vagyunk
– chat-elünk valakivel, de egy másik ismerősünk is ír nekünk.
Ezekben az esetekben a hangjelzés mellett a státuszsoron is megjelenik egy értesítés az üzenet elejével együtt. Ellenben ha épp valakivel chat-elünk, akkor nem fogunk hangjelzést kapni új üzenet érkezésekor (ez logikus is).

Energiahasználatról néhány szót. Mivel a program minden esetben betöltődik a memóriába, így nem számít, hogy be vagyunk-e jelentkezve vagy sem. Csak az aktív chat-elés befolyásolja az akkumulátor merülését.

Memória terén sem mondható nagy étvágyúnak, körülbelül 4-14 MB között mozog a memória igénye, használattól függően.

Remélem tetszett az írásom és hasznosnak találtátok. Ha igen, légyszi +1 -eljétek, értékeljétek és kommenteljétek 🙂 Köszi!

Kép forrás 1: http://lifehacker.com/5461265/prevent-google-talk-on-android-from-automatically-signing-in
Kép forrás 2: http://androidandme.com/2009/11/news/see-which-gmail-friends-have-android-with-green-robot/
Állapot timeout forrás: http://www.google.com/support/forum/p/android/thread?tid=13a93b74e69e455b&hl=en

Android tény-morzsák – fogyasztás

Ebben a posztban néhány mért adatot szeretnék megosztani Veletek a Sony Ericsson X10-es telefonról Android 2.3.3-as nem root-olt gyári rendszerrel.

Akkumulátor fogyasztása készenléti állapotban bekapcsolt 3G-vel: 9-11 mAh (18-25 °C)
Ha a GPS-t is bekapcsoljuk (navigáció nélkül, csak a modul): 15-45 mAh (18-25 °C)
Ha a WiFi-t is bekapcsoljuk mindemellé: 150-300 mAh (18-25 °C)
Ha valaki zseblámpának használja a készülék “vaku” ledjét: 300 mAh (25-30 °C)
Navigációs szoftver használata (Sygic, Ndrive stb): 500-1000 m (30-52°C)

Normál / kevés használat mellett folyamatos adatkapcsolattal akár 2-3 nap is elérhető. Intenzívebb használat mellett természetesen 1 nap max. 1,5 nap ami várható.

Ezektől az értékektől nagyban eltérő mért adat esetén érdemes elgondolkodni, hogy valami program feleslegesen terheli a rendszert, ezzel értékes készenléti idő elvéve a készüléktől. A nagyon ritkán használt és nem életbevágó programokat érdemes letörölnie annak akinek a készenléti idő a legfontosabb.

A méréseket Battery Monitor Widget-el végeztem.

UPDATE (2012.03.08.)

A napokban olvastam, hogy a Nokia Lumia 800 üzemidejét megtriplázták egy frissítéssel és így a korábbi 150mAh-ról 70mAh-ra csökkent a készülék tétlen (készenléti) fogyasztása. A fenti számokat elnézve nekem még ez a 70mAh is soknak tűnik, főleg, hogy ha tényleg nem piszkálom a telefont (éjjel mondjuk) de él a 3G adatkapcsolat csak 1mAh és 3mAh között fogyaszt csak az X10i. Így tényleg elmegy akár 4 napot is a telefon ha minimálisan van használva, nem kell attól tartani, hogy készenlétben egyszer csak arra eszmélünk, hogy lemerült a telefonunk.

Cikk: http://nokiaprogramok.hu/modules.php?name=hirek&id=1598

Li-ion akku és a hideg reggel

Ma reggel 15% alá esett a telefonom töltöttsége, ez nem meglepő, van ilyen 🙂 Ami érdekesebb, hogy általában semmi gondot nem okoz, így még 6-8 órát elmegy az X10-es. De nem ma reggel… Amikor beszálltam a kocsiba és letettem a műszerfalra (+4,5 fok volt az autóban), néhány perc múlva kikapcsolt. Fura, visszakapcsoltam de pár pillanat múlva ismét kikapcsolt. Miután visszakapcsoltam és leellenőriztem a telefon akkujának a hőmérsékletét, azt láttam, hogy 20 majd 18 Celsius fokos volt (általában 26-30 szokott lenni). Mivel kíváncsi lettem, hogy tényleg csak a hideg okozza-e ezt a jelenséget vártam vele amíg a munkahelyen felmelegszik a telefon és utána ismét bekapcsolva már semmi gond nem volt.

Azt eddig is tudtam, hogy a hidegben gyorsabban merülnek az akkuk, de az új volt, hogy már a 18-20 C. fok is hideg a Li-ion akkuknak alacsony töltöttség esetén…

UPDATE (2012.01.31.)
Pár napja az évszaknak megfelelően hideg volt végre reggel, -6.0 fok volt kint és ebben az esetben kb. 10 perc után a 45%-os akkuval is kikapcsolt a telefon. Természetesen utána az irodában “szobahőmérsékletre” melegedés után gond nélkül visszakapcsolt és kibírta a napot.

A mai nap még hidegebb volt reggel, -9.5 fok viszont most 94%-ra töltött akkuval vágtam neki a napnak. Érdekes módon ma nem kapcsolt ki a telefonom mire levakartam a kocsit és beértem a 15 percre lévő irodába. Viszont a készülék az akku hőfokát +8.0 fokosnak mutatta, ami nem túl sok. Úgy tűnik, hogy a jól feltöltött akku jobban birkózik meg a hideggel mint egy félig lemerült. Az okát ennek sajnos nem tudom, annyira nem értek az akkumulátorokhoz.